Rólam

A szavakban, és a megfogalmazásban rejlő erő mindig is lenyűgözött. Az, hogy érintés nélkül is hathatunk egymásra. Wireless.

Óvodás és iskolás koromban leginkább a humoristákra figyeltem fel. Megnevettették a közönséget. Hofi Géza és George Carlin nyomán megértettem, hogy a humor nem csak önmagáért lehet, hanem üzenetet is továbbíthat. Megfogott a humorba csempészett mélység és gondolkodnivaló. Idővel rájöttem, hogy a humor tengelye életbölcselet is egyben.

Először erőszakmentes kommunikációt tanultam Marshall Rosenbergtől, majd Rambala Évától. Megértettem, hogy egyrészt az érzelmi sebekből meg lehet gyógyulni, másrészt, hogy mivel nyelvben gondolkodunk, a belső monológunk minősége meghatározza az életünket. Így lett 2004-ben a legelső tréningem címe “A szavak ereje”. 16 éve tanítok kommunikációt egyéneknek, családoknak, szülőknek, általános és középiskolai osztályoknak valamint felnőtt csoportoknak.

A hipnózisra 2010-ben figyeltem fel a pszichiáter, Dr. Daubner Béla tolmácsolásában, mint a változás és változtatás meglepően hatékony lehetősége. Ekkor már, mint tréner kerestem a hatékonyabb önismereti módszereket és intervenciós eszközöket. Előbb mediációt végeztem 2014-ben (Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület, e.sz.: S-05-027/2013), majd 2019-ben szexológiát hallgattam a SOTE posztgraduális képzésén (o.sz.:015/2019), végül 2020-ban átvettem a Certified Clinical Hypnoterapist, a International Hypnosis and Hypnotherapy Academy, kanadai intézet minősítését (e.sz.: IHHA-CHT-037).

A humor továbbra is humor, és a tréningeken boldogan nevettetem meg a résztvevőket. Ugyanakkor a relaxációt, a koncentrációt, és a hipnózis eszköztárát is felhasználom a hatékonyság növelésére.

További öröm, hogy így az egyéni foglalkozások célorientáltan, 3 hónap alatt sikerrel zárhatók.

A problémák, melyekkel legtöbbször keresnek:

  • Külső vagy belső konfliktushelyzetek
  • Párkapcsolati vagy társkapcsolati nehézségek
  • Önbizalomhiány
  • Teljesítményzavar magánéletben vagy munkahelyen
  • Kommunikációs készségfejlesztés
  • Pihenés és relaxációs gondok
  • Szexuális problémák
  • Tanulási nehézségek, memóriagondok
  • Gyász és elengedés

Ha úgy gondolod, itt az idő, hogy önmagad legjobb verziója legyél, kérj időpontot a megadott lehetőségek valamelyikén!

Üdvözlettel: Keresztes Vadim Károly

level@kereszteskaroly.hu

telefon: +36 20 513 9704